E-mailban kérte valaki, hogy számoljak be a futóterápiám során szerzett tapasztalataimról. Mivel már sokan ismeritek a történetet, elõre is elnézést a hosszura sikerült "beszámolóért". Az elõzményekrõl csak röviden annyit, hogy miutan 30-50 méter megtétele után már fájt a vádlim, és csak sántikálni tudtam, 2 év után(1996) derült csak ki,hogy nagy bajban van a bal lábam. Buerger kórom van.Kettõ verõerem el van záródva: egyik a térd, masik a boka magasságában.Az érfestés alapján kevés lett volna az esély az ércserére, ezért lumbalis sympathectomiát hajtottak végre rajtam. Magyarul: elvágták a bal lábam azon ideget, amely összehúzza az ereket. Ettõl még ugyanolyan rosszak maradtak az erek, de mivel a mûködõ erek tejesen kitágultak,valamennyit javult a lábam vérellátása, melegebb lett a lábfejem. Értágitót, és vérhígitót kell szednem, és a dokinéni sok mozgást javasolt. Mivel még fiatalnak tartottam magamat ahhoz, hogy féllábon kelljen ugrálnom, elhatároztam, hogy futni fogok. A terápia Tehát kb. másfél hónappal a mûtét után lementem, hogy a játszóteret körbe "fussam"(300méter). Röviden: kb 30m után kicsordult a könnyem, és 140 körül meg kellett állnom, mert úgy égett-zsibbadt a talpam, hogy azt hittem menten elhagyom. Pár másodpercig lógattam a balosom,és mikor kezdett enyhülni a fájdalom tovább indultam. E 300 m leküzdése kb 6-7 percig tartott. Utána fel a harmadikra(a liftet azóta nem hasznalom), és az ülõgarnitúrán már nem kellett visszafogni magamat, 20 percig jajgattam.( ettõl a feleségem ugy kétségbe esett, hogy majdnem sírva kérte, hogy ne csinaljam ezt) Kb 10 nap után úgy éreztem, megállás nélkül is fog menni. Majd mikor mar csak 15 percet jajgattam, a köv. naptól 2 kört "futottam". És ahogy kevesebbet jajgattam, másnap mindig emeltem a távot. (ekkor jöttem rá, hogyha valaki elszánja magát arra, hogy meg akarja menteni a lábát, akkor mekkora fájdalmakat képes elviselni) Másfél hónap alatt eljutottam 1km-ig ûgy, hogy az idõm is megmaradt 6 perc körül. Elég gyors ütemben emelgettem a távot, elég kegyetlen voltam magamhoz Az eddigiekhez kapcsolódó tapasztalataim: kb 800 m megtételekor elkezdett fájni(görcsölni) a vádlim. Töprengtem mit csináljak, és úgy döntöttem nem törödöm vele, tovább futok. És jól tettem. 1700m tájékán kezdett kiállni a fájdalom. Viszont nem sokkal késõbb a talpam kezdett zsibbadni. És ez határozta meg, hogy mennyit tudok futni. Ugyanis el lehetett jutni egy olyan szintig, hogy már képtelenség volt tovább menni,mert egyszerûen már lityegett a lábfejem. Es itt felhivom a figyelmét azoknak a sorstársaimnak akik követni akarnak (kövessenek), hogy készüljenek fel az iszonyú kinok elviseléséhez, mert megéri, és pár hónapot ki lehet, ki kell birni. Ha én is megálltam volna, mikor jöttek a fájadalmak valószínû,hogy már csak fél lábon ugrabugrálnék. Nem sajnálni, és sajnáltatni kell magunkat,hanem tenni(futni) kell ellene. És akkor el lehet érni, hogy.... ...a 4-6 havi rendszeres kontroll helyett nekem évente csak egyszer kellett menni, most meg már ott tartok, hogy -mivel már van gyengén tapintható pulzus a lábfejen- csak akkor kell mennem, ha valami nem stimmel. Õsszel próbaképpen lefutottam 10 km/t, de a 7 km volt az ideális távolság. Az idõm meg 5 perc körül mozgott km-ként. Így ment ez két évig, mikoris 98-ban "megkóstoltatták" velem a versenyzés Ízét. Azóta ez a harmadik gyógyszerem. Hihetetlen érzés ilyen lábbal a mezõny (álltalában)elsõ harmadaban, negyedében végezni, sok fiatal, egészséges lábú embert magad mögé utasítani. Megemlitem a negyedik gyógyszeremet is, a "futobolondokat", ezt a remek internetes társasagot, akiknek nagy részük van abban, hogy itt tartok. Jelenlegi állapotom: minden további nélkül le tudok futni 25-30 km-t. A vádlim futáskor nem fáj. A talpam néha bejelez, de általában eddig a távolságig nem okoz problémat. Gyalogláskor kicsit más a helyzet, ott jelentkezik a vádli fájdalom, de egy idõ múlva az is elmúlik. Ennek oka, hogy nem olyan dinamikus a mozgás, és nehezebben tör magának utat a vér, mint futáskor. Hosszabb idõre nem szabad leállni, mert utána a talpam jóval hamarabb kezd zsibbadni, tehát állandó mozgásban kell lenni. (99 nov.ben kétoldali pajzsmirigy mûtétem után két es fél hónapot kellett kihagynom, utána 3km körül már jött a zsibbadás) Általában minden második napon futok, havi 150-200 km-t. A bal lábam a rosszabb vérellátas következtében sokkal szárazabb, és futás közben bármennyire megizzadok, száraz marad rajta a zoknim. (cipõm színe is elárulja, melyik a rossz lábam) A bal lábfejem vékonyabb, a talpamon elég vékony a párna. Ha csak egy kicsit is szorít a cipõ, maris zsibbad a lábam. Ebbõl következik, hogy a bal cipõmet csak nagyon lazán szabad megkötni. Remélem idõvel javulni fog ez is. Nem szokásom ilyen hosszan írni, de ha csak egy "kollega" követni fogja példámat, akkor már megérte. És most irány a Bécs-Bp. szupermaraton.